VÁLASZTÁSI KAMPÁNY

Mi történik velünk – és hogyan kezeljük a nyomást?

Magyarország vasárnap választ. Az utóbbi évtizedek egyik legintenzívebb kampánya a végéhez érkezett. szinte nem telt el nap újabb meghatározó esemény nélkül, miközben a politikai kommunikáció és a sokszor félelemre építő üzenetek még az ünnepi időszakot sem hagyták érintetlenül. Ebben az amúgy is túlterhelt információs térben ez a nyomás különösen erősen nehezedik ránk – nem az a kérdés, hogy hat ránk, hanem hogy mi történik velünk közben. Póth Attila pszichológus ezekre a folyamatokra ad választ.

Mi történik most az emberekben egy ilyen feszült időszakban?

Hatalmas a zaj, az információáradat körülöttünk. Nem elég a napi feladatainkkal megküzdeni, emellé még a politika is befurakodik. Az idei kampányban pedig a félelemkeltés, a riogatás jelentős szerepet kapott. Fokozott érzelmi aktiváció jelenhet meg bennünk.  Az idegrendszerünk „készenléti módba” kapcsol: figyeljük a veszélyt, gyorsabban reagálunk, nehezebben lassítunk le. Ilyenkor beszűkülhetünk, és erősebbé válik a „mi–ők” típusú gondolkodás. A hangulatunk nyomottabb lehet, és sokkal könnyebben kifáradunk, lemerülünk, hiszen folyamatos készenlétben van a szervezetünk a fenyegetettség miatt. A folyamatos, krónikus stressz pedig rendkívül megterhelő és kimerítő. Amikor folyamatosan azt halljuk, hogy „háború jön”, „kivégzések lesznek”, „veszélyben vagyunk” — az nem csak hír. Az idegrendszerünk ezt valós fenyegetésként érzékeli. Így a szervezetünk állandó készültségben lesz a nyomasztó fenyegetés miatt, ingerlékenyebbek leszünk, szorongunk, és alvászavar is felléphet.

Mit tesz a félelem és a bizonytalanság?

A félelem a biztonság keresésére késztet. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk egyszerűbb magyarázatokhoz, határozott állításokhoz, erős vezetőkhöz vagy csoportokhoz igazodni. A bizonytalanság pedig növeli a szorongást, és csökkenti a kritikus gondolkodás terét. Túlélő-üzemmódba kapcsolunk. Ilyenkor kevésbé toleráljuk a tőlünk különbözőket, igyekszünk csatlakozni a többséghez, hisz ez lehet a túlélésünk záloga, hogy nem vet ki magából a társadalom. Veszélyben nő az igény az erőskezű vezetőre, és ilyenkor hajlamosak vagyunk a szabadságjogainkból engedni a biztonságérzetünkért cserébe. Ilyenkor kevésbé gondolkodunk kritikusan, nyitottabbak lehetünk a bűnbakképzésre is. Mindez természetes reakció, az evolúció alatt alakult ki bennünk, hogy túl tudjunk élni.

Hogyan hat a folyamatos negatív üzenet ránk?

Tartós stresszállapotot hozhat létre. Fáradtabbak, ingerlékenyebbek lehetünk, és könnyebben túlbecsüljük a veszélyt. Idővel normalizálódhat a feszültség, mintha „ez lenne a világ rendje”. Az állandó gyűlölködés, félelemkeltő üzenetek áradata nem marad következmények nélkül: állandósul a szorongás és a félelem. Emiatt készültségben vagyunk, mintha állandóan veszélyben lennénk. Alvászavar is előfordulhat, de kimerültséghez és kiégéshez is vezethet, amikor a folyamatos feszültség felemészti az energiáinkat. Ráadásul bizalmatlanná tesz minket másokkal szemben. Ez elszigetel és gyengíti a közösségi kapcsolódást.

Hogyan lehet védekezni a félelemkeltő üzenetek ellen?

Első lépés a tudatosítás: felismerni, hogy egy üzenet érzelmileg próbál hatni. Segít a több forrásból való tájékozódás és az információfogyasztás korlátozása is. Fontos az is, hogy időnként kilépjünk a hírekből, és visszakapcsolódjunk a saját valóságunkhoz. Az a paradox helyzet állhat elő, hogy ugyan a megbízható információ csökkentheti a félelmünk, de már nincs erőnk, időnk, kedvünk utánamenni annak: melyek ezek a források. Nem kell mindent elolvasni, végiggörgetni. Jó, ha szűrni tudjuk a tartalmakat. Fontos, hogy hiteles forrásból tájékozódjunk! A Tudás, a megismerés és a kritikus gondolkodás fontos védőfaktorok, eszközök a hamis, manipulatív, uszító tartalmak ellen. A valóság árnyaltabb megismerése segíthet csökkenteni a túlzott félelmet és erősíti a biztonságérzetet. Fontosak a támogató kapcsolatok, olyan emberek, akik mellett biztonságban, elfogadva érzhetjük magunkat, akik meghallgatnak és ha nem is értenek egyet velünk, elfogadnak. Ha csak a saját világnézetünknek megfelelő tartalmakat fogyasztjuk, akkor buborékban maradunk, és ugyan egyfajta biztonságérzet kialakul, hisz mindenhol azt olvasom, amit én gondolok, de a valósághoz nem kerülök közelebb.

Hogyan őrizhetjük meg a lelki egyensúlyt kampány idején?

Mindenkinél más válhat be. Fogalmazzuk meg, mire is van valójában szükségünk, mi adna megnyugvást. Az idegrendszer szabályozása kulcsfontosságú: pihenés, mozgás, természet, kapcsolódás másokhoz. A figyelem tudatos irányítása – hogy nem csak a fenyegető ingerekre reagálunk – segít visszaállítani az egyensúlyt. Segíthet, ha megosztjuk félelmeinket, ha átgondoljuk mi történik akkor, ha olyasmi következik be, amit nem szeretnénk. Milyen erőforrásaink vannak, kihez fordulhatunk támaszért. Számbavenni, hogy mire van ráhatásom, mire nincs. A félelemkeltő tartalmakra gyorsan reagálunk, „zsigerből.” A racionalitás itt kevés: először meg kell nyugtatnunk az idegrendszerünk. Légzésgyakorlattal, sétával, meditációval például. A test üzen az agynak: nincs közvetlen veszély. Ezután leszünk képesek tudatosítani azt, mi megy végbe a testemben. Nevet is adhatok ennek az érzésnek. Ez inkább félelem, düh vagy bizonytalanság?  Mi váltotta ki? Konkrét inger?  Most tényleges veszélyben vagyok? És csak ez után jön a kognitív feldolgozás, tényellenőrzés. Hogy mennyire rombolóak a félelemkeltő kampányüzenetek, jól mutatja, hogy milyen hosszú és összetett folyamat kell a kordában tartásukhoz, semlegesítésükhöz.

Hogyan kezeljük a csalódottságot, ha az eredmény nem olyan, amilyenre számítottunk?

Fontos teret adni az érzéseknek, és nem siettetni a „továbblépést”. A csalódottság ilyenkor természetes reakció. Segíthet, ha meg tudjuk nevezni, mi zajlik bennünk: szomorúság, düh, kiábrándultság. Már az érzések tudatosítása is csökkentheti azok intenzitását. Érdemes megengedni magunknak némi időt, amikor nem kell ugyanúgy teljesíteni, mint máskor, és jól jöhet egy olyan beszélgetés is, ahol nem meggyőzni akarjuk a másikat, hanem egyszerűen megoszthatjuk, ami bennünk van. A hétköznapi rutinokhoz való visszatérés – akár apró lépésekben – segít stabilizálni az állapotot. Idővel pedig fontos lehet visszatalálni ahhoz is, hogy mi az, amire továbbra is van hatásunk a saját életünkben.

Mit kezdjünk a haraggal vagy a frusztrációval ilyenkor?

A harag gyakran a tehetetlenség érzéséből fakad, és önmagában nem probléma – inkább jelzés arról, hogy valami fontos számunkra. Az azonban nem mindegy, hogyan reagálunk rá. Segíthet, ha nem azonnal cselekszünk, hanem hagyunk egy kis időt, hogy az intenzív érzelem lecsengjen. A feszültség testi levezetése – például mozgással – szintén hatékony lehet. Sokszor már az is megkönnyebbülést hoz, ha leírjuk vagy kimondjuk, mi zajlik bennünk, anélkül, hogy ezt rögtön másokra zúdítanánk. Ilyenkor különösen fontos lehet a határok tartása is: nem szükséges minden vitába belemenni vagy minden tartalmat követni. Hosszabb távon az segíti a megnyugvást, ha a figyelmet arra irányítjuk, ahol valóban van mozgásterünk és befolyásunk.